2012. november 23., péntek

Az első napok, szelídítés

Amikor a nyuszit hazavittük, tegyük be a helyére, és hagyjuk békén. Valószínűleg annyira fog még félni, hogy bebújik a házikójába. Legyen előtte mindig víz, széna és egy kis táp. Néhány napig ne nagyon nyúlkáljunk be, ne akarjuk simogatni, kivenni. Üljünk a ketrec mellé, beszéljünk hozzá. Esetleg odatehetjük a kezünket a rácshoz kívülről, hogy lássuk, hogyan reagál ránk a nyuszi. Ha fél, akkor adjunk neki még időt. Ha kíváncsiságból közelebb jön, megszagolja a kezünket, akkor érdemes továbblépni.

Elmesélem a saját történetemet, én hogyan értem el rövid idő alatt Artúrnál, hogy megbarátkozzon velem. Kiengedtem, ő pedig bebújt a radiátor alá. Odahasaltam mellé a földre, és egy-egy szem táppal kínáltam őt kézből. Először még csak félénken, majd egyre bátrabban vette el tőlem. Így elkezdtem minden falattal egy lépéssel közelebb csalogatni magamhoz. Amikor már kevésbé félt, a falat elfogadása után simogattam is. Ezzel a módszerrel kb 2-3 nap alatt sikerült elérnem, hogy már egyáltalán nem félt tőlem, és szívesen jött oda hozzám. Persze, ez nem azt jelenti, hogy itt fel is adhatjuk, továbbra is foglalkozni kell a nyuszival, mert ez még csak az első nagy áttörés.
Ez után én szinte mindent a földön csináltam mellette. Ott olvastam könyvet, leültem a földre a laptoppal. Így egy hónapon belül annyira hozzászokott az emberi közelséghez, hogy most már az sem zavarja, ha a szoba közepén alvás közben átlépek fölötte :)

2 megjegyzés:

  1. Szia, írtad, hogy tegyünk be a nyuszinak a ketrecbe szőnyeget. Az milyen anyagból legyen? az egész ketrec alját befedje? Vagy kell hagyni olyan részt is ahol a műanyagra fekhet? Válaszod és segítséged előre is köszönöm!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kali!
      Ha természetes anyagból van, az a legjobb. Ami még fontos, hogy minél rövidebb szálú legyen, azt nem tudja annyira könnyen megrágni. Persze, ezt is meg fogja, valószínűleg, hiszen nyuszi :) Az én Artúrom csak időnként rágja, szerencsére nem vészes, de ha a tiéd nagyon piszkálná, inkább vedd ki, nehogy baj legyen a lenyelt darabokból.
      Nyugodtan lefedheti az egész ketrecet, de úgyis látni fogod, hogyan jobb. Ha a nyuszit esetleg zavarja, és szívesebben feküdne a műanyagon, megcsinálhatod úgy is, hogy csak pl a 2/3-át fedje le.
      Én első körben 2 lábtörlő szőnyeggel oldottam meg, aztán most már csak egy van bent, mert néha van egy kis mellépisilős baleset történt, és meguntam a kimosást :) Így tud dönteni, hogy a szőnyegre vagy a műanyagra fekszik.

      Törlés